Alapítók

Sófalvi Timi vagyok
Meggyőződésem, hogy mindenkinek meg van a világban a helye. Aki nincs a helyén, nincs jól – sem a bőrében, sem a környezetében. Ha a helyeden vagy, akkor örömöd van abban, amit csinálsz.
Mindig ezt keresem – kerestem: kinek hol van a helye?
Az én helyem az emberek kísérése. Kísérem útjukon azokat, akik úton vannak, támogatom őket, hogy a számukra megfelelő döntéseket hozzák, mellettük vagyok a nehézségeikben és az örömeikben.
Úton lenni jó. Változni, változtatni jó.
Kapcsolódó emberként úgy látom: mindezt együtt csinálni könnyebb.
Tarts velem!

Hámori Zoltán vagyok
Apa, férj, gyermek, testvér, barát, és még sok minden… mégis egy, hiszen MINDEN EGY.
Számomra mindennek az alapja, hogy az érzékszerveinkkel tapasztaltak helyett, ezt a gondolatot,hogy “minden egy” fogadom el valóságnak.
Az életemben a következő elveknek megfelelően működöm:
- tudom, hogy minden, valóban minden ami a világon történik, azért én is felelős vagyok, és én döntöm el, hogy miért mit teszek. Mindeközben azonban tisztában vagyok azzal, hogy vannak korlátaim, amiket figyelembe kell vennem, valamint folyamatosan reflektálok a működésemre és mérlegelem, hogy egy adott helyzetben melyik az erősebb.
- előre végiggondolom, mérlegelem, hogy egyes cselekedeteimnek milyen várható következményei lesznek, és ezek figyelembevételével hozok döntéseket, és vállalom a cselekedeteim összes következményét.
- ha valami nem működik nekem akkor vagy változtatok rajta, vagy elfogadom, hogy az úgy van, tehát nincs harmadik lehetőség, hogy nem teszek semmit, csak bosszankodom, hogy az miért van úgy,
- azt teszem, amit mondok, azt mondom, amit teszek.
- példát mutatok, és elhiszem, hogy más is képes így cselekedni, és eszerint viselkedem az emberekkel.
Ha azt gondolod ezek hasznosak lehetnek számodra is, tarts velem!